A. Nagy László (FI)

(* 1948. aug. 10. Bagyós (Bodiná) Pszichológus, politikus. A somorjai magyar gimnáziumban érettségizett (1966), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK pszichológia–filozófia szakán szerzett oklevelet (1972), ugyanott doktorált (1982). 1967–1970-ben a József Attila Ifjúsági Klub elnöke, 1968-ban a Magyar Ifjúsági Szövetség egyik alapítója. 1972–1989 között előbb a Kultúrakutató Intézet, később a Vezetéstudományi Intézet, majd a Felsőoktatási Kutatóintézet munkatársa. Az 1980-as években részt vett a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának munkájában. 1989 nov.-ében egyik alapítója és Tóth Károllyal együtt az első szóvivője a Független Magyar Kezdeményezésnek (FMK). 1991–1998-ban az FMK, majd a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke (1991-től). 1990-ben kooptálták a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői közé, majd 1990 jún.-ától 1992-ig parlamenti képviselő és a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke. 1994–1998-ban az MPP, 1998-tól az Magyar Koalíció Pártja (MKP) parlamenti képviselője, az emberjogi és kisebbségi bizottság elnöke. 2009-ben átlépett az újonnan alakult Most – Híd Pártba, 2011–2013-ban kisebbségi kormánybiztos volt. 2023-ban Anton Srholec Szabadság-díjat kapott.

Ág Tibor (GJ)

(* 1928. ápr. 13. Pozsony, † 2013. aug. 29. Nagymegyer) Népzenegyűjtő, karnagy, szakíró. Szülővárosában érettségizett, bölcsészdiplomát a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett. 1953-tól különféle szlovákiai magyar népművészeti együttesek (Népes, Ifjú Szivek) tagja, vezetője, később a Csemadok népzenei szakelőadója (1967), a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság titkára (1969), majd nyugdíjba vonulásáig a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Ház szakreferense. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke (1989), a Társaság Népzenei Munkaközösségének vezetője (1993). A szlovákiai magyar kórusmozgalom kiemelkedő alakja, mozgatórugója. A legeredményesebb szlovákiai magyar népzenegyűjtő, több mint 16 000 dallamot gyűjtött. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2012). Főbb díjai, kitüntetései: A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Életfa Díja (1995); a Márai Sándor Alapítvány Nyitott Európáért Díja (1997); Pro Probitate – A Helytállásért Díj (1999); Posonium Irodalmi Díj Életműdíja (2001); Ľudovít Štúr díj III. fokozata (2002); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2008), Harmónia Életműdíj. – Fm. Édesanyám rózsafája. Palóc népdalok (1974, 1995); Vétessék ki szóló szívem. Szlovákiai magyar balladák (Sima Ferenccel közösen, 1979); Az Aranykert muzsikája. Csallóközi népdalok (1999); Felsütött a nap sugára. Kelet-szlovákiai népdalok (1999); Csináltassunk hírharangot. Nyitra-vidéki népballadák (2001); Népdalkutatók nyomában Szlovákia magyarlakta vidékein (2007); Az árgyélus kismadár. Martos falu népzenei hagyománya (2006); Tiszán innen, Bodrogközben (2009); Csillagoknak teremtője. Mátyusföldi népdalok (2009); Nem szánt-vet az égi madár. Egy gömöri nótafa monográfiája (2010) – Ir. Liszka József (szerk.): „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok.” Tanulmányok a 65 éves Ág Tibor köszöntésére (1993); Liszka József (szerk.): Szolgálatban. Folklorisztikai tanulmányok a 70 esztendős Ág Tibor tiszteletére (1998).

Agócs Valéria (FI)

(* 1946. máj. 8. Fülek, † 2012. aug. 25. Pozsony) Szer­kesz­tő, rádiós újságíró. A füleki gim­ná­zi­umban érettségizett (1963), majd a nyitrai Pe­da­gó­gi­ai Fakultás ma­gyar ta­go­zatán tanult 1967-ig. 1967–1968 között Ipolybalogban az alap­is­ko­la pe­da­gó­gusa. 1969. jan. 1.–1970. dec. 31. között a Szlovák Köztársaság Kor­mány­hi­va­tala Nem­ze­ti­sé­gi Főosztályának munkatársa. 1971. jan. 1.–1972. nov. 14. között az Új Szó szerkesztőségében dolgozik fordítóként. 1972. nov. 15-től 2002-ig a Szlo­vák Rá­dió ma­gyar adásának (később Pátria Rádió) szer­kesz­tője, par­la­men­ti tu­dó­sí­tója. Hír­adó és pub­li­cisz­ti­kai műso­rok (Na­pi kró­ni­ka, Pa­vi­lon, Szom­bat dé­le­lőtt, ké­sőbb Hét­ről hét­re, Vissza­pil­lan­tó) és egyéb adá­sok mű­sor­ve­ze­tő szer­kesz­tő­je, tu­dó­sí­tó­ja, ri­por­te­re. 2003 és 2009 között a Szlovák Frekvenciatanács elnöke. Az 2002-es év legjobb rádiós műsorvezetőinek járó Kristálymikrofon-díjjal tüntették ki.

Aich Péter (GJ)

(* 1942. szept. 30. Pozsony) Költő, prózaíró, szerkesztő, tankönyvszerző. Tanári oklevelet szerzett a nagyszombati Pedagógiai Főiskolán (1966). Kezdetben tanított, majd 1972-től különböző szlovák lapok szerkesztője. Költőként az Egyszemű éjszaka c. antológiában (1970) mutatkozott be. A Pozsonyi Casino alapító tagja, választmányi tag. 1998-tól a SZMÍT tagja. – Fm. X. Kálmán viszontagságai (elb., 1998); Honvágy (elb., 2005), Szerelmek (elb., 2005); A harmadik (elb., 2007). Várni (elb., 2014). – Ir. Ki kicsoda Kassától—Prágáig? (1993); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004. (2004).

Antal Sándor (FI)

(* 1882. nov. 28. Nagyvárad, † 1944. koncentrációs tábor) Költő, író, szerkesztő, műfordító, publicista, szerkesztő, képzőművészeti szak- és tankönyvíró, szobrász. Jogi és filozófiai tanulmányokat folytatott Budapesten 1902–1903 között, majd szobrászatot is tanult. 1904-től a Nagyváradi Napló szerkesztője volt, majd 1908 és 1913 között Németországban és Skandináviában élt.  1913-tól ismét Nagyváradra kerül, sajtó alá rendezte és előszóval látta el a A Holnap című irodalmi antológia első kötetét 1908-ban. 1917-ben a Váradi Hét szerkesztője volt, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Újság munkatársa. A tanácshatalom bukása után Pozsonyba menekült. 1920-tól a Bécsi Magyar Újság pozsonyi szerkesztője, 1921-től a Nemzeti Kisebbségek főszerkesztője. Munkatársa A Reggelnek, A Napnak. 1923-tól 1938-ig a pozsonyi Népújság főszerkesztője lett. 1942-ben írás jelent meg róla egy német nyelvű helyi lapban, és ezután a németek a családjával együtt elhurcolták. Sokat fordított svédből, például Selma Lagerlöf regényeit és August Strindberg több munkáját. Írásai a második világháború előtt budapesti lapokban (Népszava, Szocializmus, Világ) jelentek meg, s ezekben elsősorban a szocialista szellemiségű irodalommal foglalkozott. – Fm. Mozaik (elb., 1904); Akik ma élnek (v., 1905); A trondhejmi herceg kíséretében (r., 1913); Jorru története (elb., 1913); A mester (színmű, 1914); A magyar zsidóság jövendője (esszé, 1917); A csudálatos szemű katona (elb., 1917); Garabonciás ének (v., 1924); A mai rajztanítás tanmenete (tankönyv,  1928); Betűstílus (tankönyv, 1930). – Ir. Csanda Sándor: Első nemzedék (tan., 1968, 1982); Fónod Zoltán: Üzenet (mon., 1993, 2002); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004).

.

Antalffy Vilmos (csa)

(* 1878. máj. 19. Kassa, † 1946. jún. 2. Pozsony) Tanár, karmester, zeneszerző. Budapesten klasszikafilológiát, ill. zeneszerzést és éneklést tanult. 1901-től a pozsonyi magyar gimnázium tanára, 1921–1946 között a pozsonyi jezsuita templom Salvator énekkarának karnagya volt. Kritikákat, recenziókat írt, egyházi zeneművei kéziratban maradtak. A pozsonyi jezsuita templomban emléktáblája van.

Bábi Tibor (FI)

(* 1925. okt. 30. Báb (Báb), † 1978. jún. 23. Pozsony) Költő, szerkesztő, műfordító. Érsekújvárott és Budapesten járt gimnáziumba. 1949-ben a prágai Közgazdasági Főiskola, majd 1951-ben a pozsonyi Pedagógia Főiskola hallgatója, de tanulmányait félbehagyta. Pozsonyi magyar lapok (Szabad Földműves, Fáklya, A Hét, Irodalmi Szemle) szerkesztője lett, 1969-től haláláig az Új Szó munkatársa volt. 1966-ban Madách-díjat kapott. Rendszeresen fordított cseh és szlovák irodalmat. – Fm. Ez a te néped (v., 1954); Vándormadár (v., 1960); A forrás éneke (v., 1965); Könny a mikroszkóp alatt (v., 1966); Európából Európába (útirajzok, 1973); Patak és forrás (elb., 1976); Író, költő, művész dolga (tan., 1979). – Ir. Tóth László: Bábi Tibor (ISz, 1978); Búcsú Bábi Tibortól (Kritika, 1978); Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945—1980 (1982); Bodnár Gyula–Tóth László: Nyomkereső (1994); Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában 1945-1999 I. (2000); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—1995. (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004. (2004).

Balajti Árpád_(SZM)

(* 1947. jan. 8. Felsővály, † 1999. nov. 19. Pozsony) Újságíró, pedagógus, szerkesztő. 1965-ben érettségizett a tornaljai magyar gimnáziumban. 1971-ben a nyitrai Pedagógiai Főiskolán magyar-történelem szakon tanári oklevelet szerzett. 1971—72 között a nagymagyari alapiskola, majd 1972—75-ben a szenci magyar gimnázium tanára. 1975—90 között a Kis Építő, 1991-től a Tücsök című lap munkatársa. Iskola tárgyú cikkei, riportjai, tudósításai, megemlékezései jelentek meg  különbőző lapokban (Hét, Tábortűz, Új Szó, Új Ifjúság). –  Fm. Az életmentő sárgarépa. (mesegyűjtemény, 2009). – Ir. Ki kicsoda Kassától—Prágáig? (1993).

Balassa Géza (FI)

(* 1914. márc. 10. Felsőbaka, † 1994. Pozsony) Régész, történetíró. Körmöcbányán érettségizett, majd Pozsonyban előbb történelem–földrajz szakos tanári (1935), 1949-ben gimnáziumi tanári képesítést szerzett. 1935–1948-ban Zólyombereznán, Nagyszalatnán, Zólyomban tanár, 1948–1952-ben a radványi Mezőgazdasági Levéltár vezetője, 1952–1962-ben a besztercebányai Kerületi Múzeum régészeti osztályának vezetője; itt több fontos vaskori ásatást vezetett: Zólyom, Pereszlény, Ipolyság, Gyűgy, Karvaly, Nagyszalatna (Zvolenská Slatina), Besztercebánya, Méhi, Derezsnye, Várgede. 1962–1977-ben a Közép-szlovákiai Műemlékvédelmi Hivatal osztályvezetője, Körmöcbányán és Besztercebányán végzett ekkor középkori ásatásokat és feltárásokat. 1977-től Pozsonyban élt. A magyarok őstörténetéről írt szlovák nyelvű tanulmánya kéziratban maradt. – Fm. Mi? My? (1943); Praveké osídlenie stredného Slovenska (tan., 1960); Gömör az őskorban (tan., 1971); Súpis hnuteľných pamiatok stredoslovenského kraja (1972).

Balázs F. Attila (FI)

(* 1954. jan. 15. Marosvásárhely [Románia]) Író, költő, szerkesztő. 1990-ben települt át Romániából Csehszl.-ba. Ditrón érettségizett (1973), 1976-ig a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola hallgatója volt. Elvégezte a marosvásárhelyi bábszínészképzőt (1976), majd könyvtárosnak tanult Bukarestben (1982). 1990-ben rövid ideig újságíró Pozsonyban, majd a Madách-Posonium Könyv- és Lapkiadó munkatársa (1991–1993). 1994-ben Haraszti Máriával létrehozta az AB-ART Kiadót, amely 1997-től megjelenteti a Szőrös Kő c. irodalmi kéthavilapot is. 1999–2001 között a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke volt. Maszkok c. kötetéért 1993-ban Madách Imre nívódíjat kapott. 2021-ben Forbáth-díjat kapott. – Fm. Maszkok (v.,1992); A macska leve (elb., 1992); Meztelen lovagok (vál. és új v., 2002); Casanova átváltozásai (elb., 2007), Menekülés a gettóból (műfordítások, 2008), KÉK (új versek, 2011).

Balla Kálmán (FI)

(* 1954. febr. 16. Pozsony) Költő, szerkesztő, műfordító. A pozsonyi magyar gimnáziumban érettségizett (1973), a budapesti ELTE-n szerzett magyar–angol szakos tanári oklevelet (1978). 1978–1987 között a Madách Könyv- és Lapkiadó, 1987–1989 között az Irodalmi Szemle, 1989 dec.-étől a Nap szerkesztője, majd főszerkesztője, ill. a Nap Kiadó igazgatója.  – Műfordítóként V. Holan, R. Fabry, V. Kondrót verseit, valamint S. Šmatlák, J. Fučík, J. Števček és V. Havel írásait tolmácsolta. Összeállítója és szerk.-je volt az Új Mindenes Gyűjtemény 3-4. kötetének, a Próbaút (1986) és a Tűzpalota (1990, Karsay Katalinnal) c. antológiáknak. Van-e költészetünk c., a Hét-ben 1979-ben megjelent írásával élénk irodalmi vitát gerjesztett. 1993-ban Mo.-ra települt. – Díjak: Madách-díj (1988). – Fm. Betűvetés (v., 1978); Életírásjelek (v., 1988).

Bárdos Gyula (GJ)

(* 1958. márc. 15. Pozsony) Politikus, újságíró. Szencen érettségizett (1977), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett magyar–szlovák szakos tanári oklevelet (1982). 1983–1992-ben újságíró Pozsonyban. 1992–1994-ben a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom szóvivője, majd parlamenti képviselője (1994– 1998). A szlovákiai magyar politikai pártok egyesülését követően (1998 után) a Magyar Koalíció Pártja (MKP) parlamenti képviselője és frakcióvezetője, számos bizottság tagja. 2012-től a Csemadok országos elnöke. A 2014. évi köztársaságielnök-választás során az MKP köztársaságielnök-jelöltje volt. 2017-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Bárdos Judit (JSZ)

(* 1988. máj. 12. Pozsony).  Színésznő, Bárdos Gyula és Bárdos Ágnes lánya. Szencen élte a gyerekkorát, itt járt magyar alapiskolába. A gimnázium első osztálya elvégzése után a pozsonyi Konzervatórium zongora szakán végzett (2008), majd ugyanitt a Színművészeti Főiskola színművész szakán szerzett mesteri fokozatot (Mgr.art, 2013). A 2013–2014-es évadban szabadfoglalkozású színész (Szlovák Nemzeti Színház, Nyitrai Andrej Bagar Színház, Komáromi Jókai Színház), 2014-től a Komáromi Jókai Színház társulatának tagja. Cseh és szlovák filmekben is játszik, újabban cseh tévésorozatokban is szerepel.  – Filmszerepek: Dom [A ház] (SK, CZ, rendező: Z. Liová, 2011); Fair play (CZ, SK, D, rendező: A. Sedláčková, 2014); V tichu [Csendben] (SK, rendező: Z. Jiráský, 2014); Láska na vlásku [Szerelem egy hajszálon] (SK, rendező: M. Čengel-Solčanská, 2014). – Főbb színházi szerepek: Salome (Szlovák Nemzeti Színház, Hviezdoslav: Heródes és Heródiás, rendezte: Roman Polák); Viola (Pozsonyi Nyári Várjátékok, Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok, rendezte: Eszenyi Enikő); Paula Piperkarcka (Nyitrai A. Bagar Színház, G. Hauptmann: Patkányok, rendezte: R. Polák); Dőry Mária (Komáromi Jókai Színház, Mikszáth–Závada: Különös házasság, rendezte: Valló Péter). – Díjak: Nap a hálóban (Slnko v sieti)-díj ( Piargy c. film, a legjobb női alakítás 2023); Igric – Szlovák Filmszövetség Díja (Dom c. film, 2012); Slnko v sieti, Szlovák Filmakadémia Díja (legjobb női alakítás, Dom c. film, 2012); Modrý anjel – Art Film Fest (legjobb női alakítás, Dom c. film, 2012); jelölés, Cseh Oroszlán (legjobb női alakítás, Fair play c. film, 2015); Social World Film Festival (legjobb női alakítás, V tichu c. film, 2015).

Barsi Imre (FI)

(* 1910. szept. 21. Garamlök, † 1996. jún. vége, Prága [Csehország]) Újságíró, szerkesztő. Fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba, a második vh. alatt antifasiszta tevékenységet folytatott. 1948-tól újságíró volt Pozsonyban (Új Szó), közben a Fáklya, ill. A Hét főszerkesztője. Nyugdíjba vonulásától haláláig Prágában élt. – Fm. Barangolás Holnapországban (riportok, 1960); Emberek, akikkel találkoztam (riportok, 1972). – Ir. Bábi Tibor: Tegnap és holnap között, Irodalmi Szemle 1964/10.

Barta Gyula (SZM)

(* 1922. nov. 23. Párkány, † 2008. szept. 11., Pozsony) Festő. Gimnáziumi tanulmányait Érsekújvárban, Esztergomban és Dunaszerdahelyen végezte. 1941–1942 között Gallé Tibor képzőművészeti iskoláját látogatta. 1949–1950-ben a pozsonyi Műszaki Főiskola képzőművészeti osztályának hallgatója, 1950–1952-ben a pozsonyi képzőművészeti Főiskola diákja volt. 1975-ben Cyprián Majerník-díjjal tüntették ki, 1989-ben Érdemes művész, 2003-ban megkapta a Posonium Művészeti Díjat. Pályafutása során több mint száz murális munkát készített, többnyire társszerzőkkel (Karol Drexler, Szabó Sándor). Grafikával és könyvillusztrációval is foglalkozott. 2007-ben életművét bemutató album jelent meg.

Bartal Aurél (FI)

(* 1856. febr. 25. Pozsony, † 1931. máj. 13. Damazérkarcsa) Nagybirtokos, jogász, politikus. A jogakadémiát Pozsonyban végezte, majd birtokain gazdálkodott. 1903–1906, valamint 1910–1917 között Pozsony vármegye főispánja volt. Egyik kezdeményezője a csallóközi vasútvonal és a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem létrehozásának. 1918 után a Csallóköznek a Csehszlovák Köztársasághoz való csatolása mellett foglalt állást, amiért az új hatalom kinevezte Pozsony vármegye törvényhatósági bizottságába. Az 1920-as évek elején viszont a budapesti kormányzat bizalmi embere, s egyike a szlovákiai magyar politikai élet megszervezőinek, ám egyik pártban sem vállalt tisztséget. Ismertek gazdasági jellegű írásai.

Bártfay Gyula (SZM)

(* 1888. szept. 28. Nyitra, † 1979. aug. 25. Pozsony) Szobrász. Pályáját mint fafaragó és műbútorasztalos kezdte. 1920 és 1930 között Párizsban, Rómában, majd újra Párizsban tanult. Nyitrán élt. Különböző személyiségekről – Beethoven, Michelangelo, Mózes, Jób – imaginatív portrékat készített. Főbb díjai, kitüntetései: Kiváló Munkáért (1967); Munka Érdemrend (1968).